Pszichológusok szerint, ez az 5 fajta ember a leginkább hajlamos a megcsalásra

Valami nincs rendjén, ha egyáltalán felmerül benned, hogy egy monogám kapcsolatban többen vagytok, mint kellene. Akár kettőtökkel nem stimmel valami, akár csak a bizalmon kellene még egy kicsit dolgozni, a következő összefüggéseket nem árt ismerni…

Gazdag férfiak és szegény nők: A megállapítás első fele teljesen logikus, hiszen elég csak a celebekre, vagy a politikusokra gondolnunk, akik azt hiszik, hogy a hatalom és a pénz már feljogosítja őket a hűtlenségre.

A megállapítás második fele már érdekesebb, ugyanis az evolúciós biológusok azt állítják, hogy, azok a nők, akiknek kevesebb a jövedelme, szexuális úton próbálnak meg feljebb jutni a társadalmi ranglétrán, valamint olyan genetikai tulajdonságokkal szeretnék felvértezni a gyermekeiket, amelyek majd segítenek nekik a könnyebb élet elérésében.

A 9-esre végződő korú férfi: Ashley Madison szakértő a társkeresőkön vizsgálódott, amikor rájött, hogy nagyon sok felhasználó 29, 39, 49 és 59 éves férfi. Ebből nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a férfiak bepánikolnak, amikor elérkeznek egy „mérföldkőnek” számító születésnaphoz. Ilyenkor az jut az eszükbe, hogy vajon kiélvezték-e az életet, elég tapasztalatot gyűjtöttek, és elérték-e a mércét.

megcsalas

Aki lépett már félre: Az amerikai Dél-alabamai Egyetem munkatársai arra figyelmeztetnek, hogy érdemes többször átgondolni, hogy visszafogadjuk-e a kedvesünket, aki egyszer már hűtlen volt. A kutatók vizsgálatából az derült ki, hogy a férfiak és a nők is hajlamosabbak a hűtlenségre, ha már volt olyan kapcsolatuk, amiben hűtlenek voltak.

A Facebook-függő: Egy szakfolyóiratban megjelent cikkből kiderült, hogy „minél gyakrabban twitterezik valaki, annál nagyobb esélye van a megcsalásból, szakításból vagy válásból eredő párkapcsolati konfliktusra”. A vizsgálatból az is kiderült, hogy ebben az esetben nem számít, hogy a pár évtizedek óta, vagy csak pár napja volt együtt.

Attól, hogy hazánkban nem olyan népszerű a Twitter, mint a Egyesült Államokban, még ne lélegezzünk fel, mert egy korábbi kutatás hasonló eredményt hozott ki, de az a Facebookot vizsgálta, ami Magyarországon is nagy népszerűségnek örvend.

Akinek forr a vére: Mary Jo Rapni párterapeuta szerint felbukkanhat egy harmadik, ha a párunk több szenvedélyre szomjazik. Ebben az esetben az ember többször szeretne ágyba bújni a párjával, ám könnyen máshol csillapíthatja a szexuális éhségét, ha a „hivatalos” párja nem bírja az iramot. Forrás