Találmányok, amik bizonyítják, hogy a lustaság a fejlődés motorja

Bármennyire is büszkék vagyunk az emberiség legnagyobb találmányaira, a büszke mellkas-veregetések közben azért illik megjegyezni, hogy ezek túlnyomó többségét legtöbbször a lustaság okán voltunk kénytelenek feltalálni és elterjeszteni a mindennapokban. TV-távirányító? Segway? Csakhogy két teljesen egyértelmű példát említsek, de az alábbi listán összegyűjtött darabok (melyek zsenialitása egyébként megkérdőjelezhetetlen) ezeknél sokkalta beszédesebbek…

Láb-közelben elhelyezett gombok egy felvonóban, hogy ne csak kézzel, de lábbal is nyomkodni tudjuk a lift gombjait.

Egy nyilvános pad, amit úgy terveztek, hogy az esőben ölelkező szerelmes pároknak ne kelljen még az esernyővel is bajlódniuk.

Egy szökőkút, melyből egyszerre ihatunk mi, és a kutyáink.

Egy gyógyszertabletta csomagolása, melyet úgy terveztek meg, hogy vészhelyzet esetén rögtönzött pohárként használhassák.

Egy étterem mosdójának ajtaja, mely lábbal is nyitható, hogy kézmosás után ne legyen újra piszkos a kezünk az ajtó fogdosásától.

Leszedő csipesz azoknak, akik nem szeretnének (vagy épp nem tudnak) nyújtózkodni a felső polcokra.

Automatikus macska-wc, ami időről-időre magától megtisztítja az almot.

Távirányítású mop.

Intelligens szemetes, ami magától kinyitja a fedelét, amikor a szenzorai érzékelik, hogy valaki közeledik hozzá. Az alján pedig egy mini porszívó található, ami felszívja a hozzá söpört koszt.

Könyvtartó, ami lefogja a lapokat, hogy nekünk ne kelljen velük bajlódnunk.

Motorizált fagylalt-tartó, ami forgatja a gombócot, így tulajdonképpen nekünk csak hozzá kell tartanunk a nyelvünk.

Felfújható nyakkendő, ami szükség esetén párnaként használható.

Egy kukorica pattogtató, ami nem csak kipattogtatja a popcornt, de az ember szájába is lövi azt.

Ez a hátborzongató valami nem más, mint egy fogkefe, amivel az összes fogunkat egyszerre dörzsölhetjük.

Egy new yorki férfi megoldotta, hogy mindkét keze szabadon maradhasson a repülőtéren.

Felfújható telefon és fejtartó, fürdőkádhoz.

A nélkülözhetetlen japán találmány: csipsz-fogó pálca.

Macskasimogató, hogy többé sose kelljen a kis kedvencünk simogatásával bajlódni.

Önmagát megágyazó franciaágy.

forrás