Hihetetlenül elkeserítő képek, amik bizonyítják, hogy a Földünk haldoklik

Valószínűleg nincs még egy ilyen bolygó az univerzumban mint a miénk, az emberiség mégsem képes megbecsülni azt, amije van. Lényegében az ipari forradalom kezdete óta egyre jobban pusztítjuk a Földet, mégis fejünket elfordítva úgy teszünk, mintha nem is tudnánk a probléma létezéséről, pedig a baj egyre nagyobb. Bele sem merünk gondolni, hogy unokáink, és ükunokáink milyen világban kell, hogy éljenek majd… feltéve, hogy addig marad nekik valami.

A Oroville-tó Kaliforniában. A két kép között mindössze három év telt el: a bal oldali 2011-ben, a jobb oldali 2014-ben készült.

Az Aral-tó területe 2010-ben (balra) és 2014-ben (jobbra). A fekete körvonalak a tó 1960-as évekbeli területét jelölik. Mára már szinte az egész tó helyén egy sivatag áll.

A Nagy-korallzátony Ausztrália partjainál található.Földünk legnagyobb korallzátonya, 34,4 millió hektáron terül el. A víz egyre magasabb hőmérséklete visszafordíthatatlanul pusztítja a zátonyt, a korallok kifehérednek.

Az Északi-sark 1980-ban és 2012-ben. Kutatások szerint 2040-re teljesen jégmentesek lesznek a nyarak az Északi-sarkon.

A Petermann-gleccser Grönlandon, 2009-ben és 2011-ben.

1926 és 2008 között a Grinnel gleccser (Montana, USA) szinte teljesen elolvadt.

A Folsom-tó Kalifroniában. A víztároló 2011-ben a kapacitása 97%-án üzemelt, 2014-ben viszont már csak a vízkészlet 17%-a maradt meg.

A kiszáradás Indiában is komoly gondokat okoz. A két kép között alig pár év telt el, ám a különbség megdöbbentő.

Az őserdőirtások pusztító hatását ennél a képnél jobban nem lehet szemléltetni. Egy brazíliai őserdőt ábrázol a kép, a bal oldalon az érintetlen terület, míg a jobb oldalon a kivágott őserdő maradványa látható.

Ha majd az utolsó fát is kivágjuk, Az utolsó folyó vize is mérgezett lesz, az utolsó halat is kifogjuk, akkor majd rájövünk arra, hogy a pénzt nem tudjuk megenni…

Mi a véleményed?