Ez a 20 nem mindennapi fotó még a világ legnyugodtabb emberét is felzaklatná

Minden nap találkozunk olyan bosszantó helyzetekkel, amik az őrületbe tudnak kergetni bennünket. Ez lehet egy padlóra öntött kávé, egy eltűnt lakáskulcs vagy tulajdonképpen bármi. Kis odafigyeléssel azonban könnyen úrrá lehetünk ezeken a problémákon, nem úgy mint a környezetünkben élő embereken, akiket – sajnos – nem tudunk megválogatni. Ha pedig valakik, akkor ők aztán tényleg őrült, józan ésszel szinte már felfoghatatlan dolgokra képesek, ahogy azt a most következő összeállításunkban mindjárt Ti magatok is láthatjátok.

1. A bóják és a kordon ellenére úgy gondolta, hogy nem lehet baj belőle, ha ő azért motorral mégis áthajt a lezárt utcán.

319114025_1761300114737838.jpg

2. Nincs is kényelmesebb ülő alkalmatosság, mint egy szupermarket sajt-részlege.

1668680792_1713001140027269.jpg

3. ,,A barátom megpróbált valami finomat főzni hajnali háromkor. Igen, részeg volt.”

1565931227_1021130012675607.jpg

4. ,,Valamiért mindig én vagyok az az ember, akinek egy másik szülő kameráján keresztül kell néznie a gyerekek előadását.”

1804059871_475401300137838.jpg

5. Neked is van olyan családtagod, aki ezt csinálja?

162791243_1130014818002397.jpg

6. Bárki is csinálta, az biztos, hogy előmelegített helye van a pokolban.

823173449_1047031300152053.jpg

7. Az emberek, akik szándékosan blokkolják a maguk mellett lévő ülőhelyeket.

671950928_1461300164532046.jpg

8. ,,Megkértük, hogy szeletelve küldjék a pizzát…ezt kaptuk.”

2021012532_1613001684403640.jpg

9. Reméljük, hogy legalább kényelmes neki, ha már 5 embernek állnia kell azért, mert ő fáradt.

1792459079_985613001777381.jpg

10. Héj, ember! Mi rosszat tett veled az a pizza, hogy így bánsz vele?!

1700381395_1985614813001813.jpg

11. Az egyik vendégnek túl sok pénze és ideje volt.

593969323_2904130018860.jpg

12. Ez a keksz nem olyan keksz, mint a képen.

1505053428_197661300195082.jpg

13. Talán a gyengén látás a fogyatékossága, az megmagyarázná, hogy miért nem vett figyelmet a vonalakról.

1422470275_1813713002011619.jpg

14. Amikor végérvényesen megunod, hogy a családból valaki mindig megeszi az édességet, amit direkt magadnak vettél.

534593749_390130021572016.jpg

15. Mindannyian igyekszünk szelektív módon gyűjteni a szemetet, na de ezért? Ezért minek?!

957548540_413002141413738.jpg

16. ,,A fiam tegnap mérges volt rám, ezért feltépkedte a banánok héját. Nem is gondoltam volna, hogy egy passzív-agresszív szörnyeteget neveltem.”

864913989_1313002252026456.jpg

17. Amikor a lustaság felülírja a józan észt.

1362988252_639427130023844.jpg

18. Ez a lány pisztáciát eszik és a héjakat a földre dobálja.

322796225_396790130023306.jpg

19. ,,Valaki tegye rendben neki a fájlokat az asztalán, mielőtt megőrülök!”

1488242083_1449713002458715.jpg

20. Amikor úgy döntesz, hogy még utoljára sétálsz egy kellemeset a tengerparton, mielőtt repülőre szállsz.

53853044_213002554307992.jpg