17 fotó, ami bizonyítja, hogy senkiben sem lehet megbízni

Mindannyian szeretjük a csínyeket és a szívatásokat mindaddig, amíg nem mi vagyunk az áldozatok. Márpedig a mai világban aztán könnyen pórul járhat az ember, hiszen az interneten népszerű szívatós-videók miatt a kollégák és barátok is kreatívabbak lettek, mint valaha. Cikkünk hősei is az interneten keresztül osztották meg, hogy hogyan húzták csőbe a barátaikat és kollégáikat, illetve hogy hogyan húzták őket csőbe a hozzájuk közel álló emberek. A látottak alapján pedig nyugodtan kijelenthetjük: itt már tényleg senkiben sem lehet megbízni.

A szobatársam elaludt a könyvtárban, szóval elé tettem A szürke 50 árnyalata című könyvet.

Anyám egy kenyérpirítót adott a bátyámnak karácsonyra. Kiderült, hogy a gép Jézus arcot éget minden szelet kenyérbe.

Valaki így készül rá, hogy közeledik az “Az” című film második részének premierje.

Hogyan trollkodd meg a lányodat karácsonykor. Az utolsó, legkisebb dobozban egy cetli volt, hogy ,,az ajándékod nem itt van”.

Még a saját gazdájában sem bízhat meg az ̶e̶m̶b̶e̶r̶ macska.

A srác elment nyaralni, és elfelejtette bezárni a szobája ajtaját. A barátai szó szerint becsomagolták az egész szobáját.

Amíg a főnök távol volt, ABC sorrendbe rendeztük a billentyűzetét. Most informatikusokat akar hívni, hogy miért nem működik rendesen a számítógépe.

Valaki megpróbálta megviccelni a házban lévőket. A gond csak az, hogy senki sem volt a házban.

Egy nappal azután, hogy elmondtam a kollégáimnak, hogy újságolvasással szoktam kezdeni a reggeleimet…

Szegény srác még új a munkahelyünkön, és nem tudja, hogy nindzsa-matricázással szívatjuk egymást.

Fél nap után rájöttem, hogy miért nem működik a számítógépes egerem.

A munkatársam nyomtatótintát öntött a gumikesztyűmbe. Egy hétig ilyen volt az ujjam.

Azt hittem, hogy végre rám mosolyog a szerencse, és találok egy érmét az iskolapadon. Kiderült, hogy valaki odaragasztotta pillanatragasztóval.

Amikor a kollégád azt mondja, hogy ő nem fél a pókoktól. Még nem.

A munkatársaim viccből befóliázták a kerékpáromat.

Természetesen nem a mozgás aktiválja, de én vagyok az egyetlen, aki elhitte és emiatt fél órán át integetett a kéztörlő-adagolónak.